Chapter 20. - Double date

Kedves olvasók!

Igyekeztem nagyon-nagyon sietni, s talán a sietségem pótolhatja a fejezet rövidségét. Ugyan csak fél oldallal rövidebb mégis rosszul érzem magam miatta. Persze, húzni teljesen felesleges lett volna, hiszen ezt olyasfajta nyugodt fejezetnek terveztem, amiben azért mégis történnek jelentős dolgok. Annyit előre ígérek, hogy ezután sem eseményben hiány, sőt olyan dologgal, csavarral készülök a történetben amire csak kevesen számítanának: reméljük, mert akkor sikerül meglepnem titeket. Szeretném megköszönni minden lelkes olvasómnak, aki írt vagy esetleg pipa formájában tudatomra adta, hogy tetszett neki az előző fejezet. Köszönöm Nektek! Elég nehezemre esett a napokban írni, ugyanis volt egy kisebb műtétem. El akartam titkolni mindenki elől, nem sokan tudták körülöttem, csak a családom és pár közelebbi barátom. Ez lényegében most annyit tesz, hogy van egy hatalmas összevarrt seb a hátamon, ami feszül és fáj. Nem tudok háton feküdni és nagyon hátradőlni a székben sem, ezért ha sokáig ülök és írok egyhuzamban nagyon megfájdul a hátam. Tudom, buta kifogásnak hangzik, de nagyon fáj és húz, ráadásul ezelőtt sosem volt ilyesfajta műtétem, úgyhogy gyógyulgatok. A csatolt dal a Two Pieces lett, amit órákig kerestem, hogy ráleljek egy hallgatható, nem Alvin és a mókusok beütésű verzióra. Ilyet sikerült találnom, ami nincs eltorzítva annyira. Ugyan nem ezt hallgattam írás közben, mégis inkább ezt választottam, mert szerintem illik Zayn-re és Jade-re. Nem akarom sokáig jártatni a szám, még annyit, hogy mától érvényesek a fejlécrendelések, tehát aki eddig küldött, annak nem készítettem el és mivel hobbi szinten csinálom ezt az egészet ne is várjatok sokat tőlem. Apropó, hogy tetszik nektek a blog új kinézete?  Ennyi lettem volna, kellemes hétvégét kívánok és túlélésben gazdag utolsó hetet!

Love, Diana

Two Pieces

Mondanom sem kell, a koncerten történtek után nem igazán meleg és családias a légkör. A hangulat szinte jéggé fagyott az este, és ez csak fokozódik, ha Harry és Zayn egy légtérbe kerül. Kicsit aggódom értük, hiszen a tegnap esti alakításuk után nem tudom, mire számítsak a részük felől. Viszont nem állhatok mellettük éjjel-nappal és ellenőrizhetem őket: megvan a saját életem és feladatom, plusz Ők sem tízévesek már. Reméljük képesek félretenni a nagy büszkeségüket és felnőttek módjára megoldani ezt a problémát. Vicces, hogy ebben hiszek, de csodák vannak még, nemde?

A délelőttöm legnagyobb része próbákkal telik. Elkezdődött a turné, s bár a tegnapi volt az első show, kezdem érezni, ezentúl nincs megállás. A lábam jobban fáj, mint szokott, alig kapok levegőt. Mégis van valami, ami arra késztet, csináljam tovább. Ma este lesz még egy Londonban tartott koncert, aztán a csapat utazik Glasgowba. Nemrég tudtam meg, hogy Manchester is szerepel a turnéállomások között, talán ez az, amiért maximumot akarok nyújtani. Ha az ember élvezi, amit tesz és még a legjobbat is hozza ki magából gyorsan eltelik az idő.

Fáradtan huppanok le a terem hideg padlójára. Éppen próbálok levegőhöz jutni és megtölteni a tüdőmet, mikor számomra egy ismerős dallam csendül fel. Érdeklődve kapom fel a fejem és találom magam szembe Angel-el. Meglepődöttség áraszt el tekintve, hogy egész délelőtt nem volt bent, a többiek arcán azonban ez picit sem látszik. Gondolatban fejemhez kapok. Ez egy meglepetés akar lenni?

- Jadey, tudjuk, hogy imádod ezt a dalt, szóval gyere. – szőke barátnőm készségesen húz fel a földről. Minden szem rám szegeződik. Esetlenül állok a terem közepére és figyelem a tükörben a táncosokat. Mindannyian rám várnak, mosollyal az arcukon. Esetlenül kezdek el mozogni, aztán mikor a Come And Get It dal refrénjéhez ér, elvesztem magam. Csukott szemmel élvezem a z ütemet. Jól megszokott lépéseket táncolok, hiszen pontosan ezt a koreográfiát táncoltam el akkor is, mikor úgy éreztem, minden összeomlott. Egyszerűen jól esett mozogni, táncolni. Kinyitva a szemem a dal végére érek. Nem érzem magam rosszul, amiért engem néztek, sőt. Jól esik a figyelmük.

Fujtatva bámulom a tükörképemet. Mellkasom őrülten emelkedik fel s le, a szememben lévő csillogást saját magam is felfedezem. Jólesően nagyot sóhajtok. Utálom a meglepetéseket, de ez most különösen jól esett.
Számomra kínos másodpercek következnek: továbbra is minden szem rám szegeződik. Szélsebesen fordulok a többiek felé és tapssal zökkentem ki őket szinte már hipnotizált állapotukból.
- Tartsunk egy kis szünetet. – valójában nagyon feldobott az előbb előadott kis számom, ám beszélni akartam Angel-el. A koncert előtt és után sem fogok tudni vele beszélni, hiszen tegnap is eltűnt. Ha pedig én nem keresem, Ő biztosan nem fog elém állni. Látom rajta, hogy amellett hogy próbál kerülni, tartja a megszokott viselkedését velem szemben. Túl jól ismerem én Őt ahhoz, hogy ne lássak át rajta.

Szétnézek. Meg sem lepődöm azon, miszerint Angel máris elhagyta a termet. Azért utoljára körbenézek nincs-e itt és nem én vagyok-e vak, s rájövök elsőre is jó volt a megérzésem. Az öltöző felé veszem az irányt. Korántsem vagyok biztos abban, ott fogom találni. Próbálkozni ér, nemde?
Belépve a helyiségbe senkit sem találok, aztán megtéve pár lépést rábukkanok Angel-re. A padon ül, szürke pulcsija feltűnően rálóg kézfejére ezzel mutatva mennyire nagy neki. Lépteimet hallva felkapja fejét. Szemei csillognak. Ez nem pozitív csillogás, ez olyan, amely akkor jelenik meg az ember szemében mikor sír.

- Angel, miért sírsz? – óvatosan tapogatózva foglalok helyet mellette a padon. Kezemmel hátát kezdem simogatni. Nem kell sok idő, mire megadja magát. Fejét kezeibe hajtja és szorosan megölel. Továbbra sem értem miért sír, de jó barát révén nem is kérdezősködöm.

Semmi szüksége arra, hogy valaki faggassa. Tudom, én is voltam hasonló helyzetben és ilyenkor nem kellenek szavak. Csak egy olyan ember, aki ismer és támogat. Nekem Ő volt az, aki mindenen keresztül segített. Nem is értem néha hogy tudott elviselni, hiszen rengeteg gondomat az Ő nyakába is sikeresen beleakasztottam. De a lényeg talán az, mennyi mindent megértünk és mégis itt vagyunk egymásnak, ezen a napon is. S pontosan ezért nem fogom engedni sem Harry-nek, sem másnak a tervük véghezvivését. Hülyeségek miatt szítják a tüzet, erre senki sem jön rá rajtam kívül? Zayn sem, akiről azért azt hittem, értelmesebb.

- Mi a baj? – kérdésem elég furcsán hangzik tekintve Angel állapotára, aki levegőt is alig kap a sírástól. Mégsem akarom tovább húzni a dolgot.
- Harry.. – valahogy számítok a fiú nevére. Számítottam arra is, hogy Harry előbb-utóbb vagy engem vagy valamelyik tánctársamat felszedi. Őszintén, eléggé meglep, hogy pont Angel az. Ő volt a fő-fő szingli a csapatban, aki mindig kihangsúlyozta mennyire rossz fiúra van szüksége. Harry-t én nem látom annak. Aranyos srác, ha levonjuk a kis akcióját, amin épp ügyködik, szeret flörtölni, ellentétben tipikusan a jó fiú kategória. Persze, nem várhatom el, hogy ragaszkodjon a szavaihoz. Azóta talán nem csak a göndör énekest ismertem félre és nem csak Ő változott, hanem Angel is. Egy részét kiismerem, a másik viszont mintha teljesen eltűnt volna – nem is pozitív és nem is negatív értelemben.
- A menedzser tervéről van szó? Azzal ne foglalkozz! – a lehető leghamarabb próbálom megnyugtatni. Belül engem izgat a menedzser terve. Semmi sem száz százalék és ha picit is, de félek talán sikerül az akciójuk.
- De igen Jade, foglalkozom vele! – erőszakosan törli le könnycseppeit arcáról. Szemeiben harag tükröződik. – Szeretem Harry-t. Komolyan. De nem akarom, hogy pont emiatt válasszanak szét titeket. – lassan hajtom le fejem és kezdek kezeim babrálásába. Kétségem sincs már: ez a lány szereti a göndör énekest.
- Figyelj Angel, ha ennyire biztos a dolog köztetek, akkor nekünk nem feltétlenül kell együtt lennünk. Szakíthatunk is. – nagyot nyelek a szakítás szó hallatán. Az én számat hagyja el, én mondom ki, pedig korántsem gondolom komolyan. Ha szakítok Zayn-nel fogalmam sincs mi lesz velem. Ettől féltem, pontosan. Beleestem megint a csapdába, amikor ismét nekem kell összetörnöm.

Hónapokig azon mesterkedtem, hogy ne szeressek bele Zayn-be. Aztán rájöttem, lehetetlent akarok. Szükségem van valakire és szükségem is volt, ilyen szinten azonban sosem használok ki senkit. Egyre több időt töltöttünk együtt, olyan dolgokat tudtam meg róla, amik miatt igenis tisztelem Őt. Emberek milliói figyelik a lépéseit, azt várják tökéletes legyen. Fogalmuk sincs mennyi nyomást tesznek rá, mik kavarognak a fejében. Én is ezt próbálom fejtegetni, ha nehezen is. Meg kell másoknak érteni, hogy az Ő elméje sem mindig tiszta és sétagaloppnak sem mondható az élet, amelyet él. Hiába tűnik annak. Pontosan ezért nézek fel rá, a nyomás ellenére tett teljesítménye, az utálkozók figyelmen kívül hagyása – ezek nekem sosem mennének.

- Ennyire azért nem biztos a dolog. – néz rám, immáron halvány mosollyal arcán.
- Ma délután szabadok vagyunk, nem? Mit szólnál egy dupla randihoz? Én hívnám Zayn-t, te meg a göndörkét. – az ötlet teljesen spontán jön, a két fiú kibékítésének céljából. Őrült dolog tekintve a tegnap esti történéseket, más esély azonban nincs. El kell ezt intéznem ha ki szeretnék hagyni még egy verekedést.

- Rendben. Mondjuk, kettőkor találkozzunk nálad. Az úgy jó?
- Persze. És ne sírj! – kezemmel lágyan törlöm le arcáról a könnycseppeket. Mosolyogva borulunk össze, s pár perc múlva immáron rendezve mindent ballagunk vissza a terembe.

Előítéleteimhez képest könnyen megy a dolog. Azt hittem Angel is nyakig benne van Harry ’legyünk ördögök és tegyünk tönkre mindent’ tervében. Szerencsére azonban tévedtem. Csalódtam Harry-ben is viszont muszáj lesz neki egy esélyt adnom. Mondanom sem kell, az én bizalmamat is vissza kell nyernie. Velem nem lesz nehéz dolga, de biztosra veszem, Zayn nem fogja könnyen adni magát.

Az egész délelőtt tartó próbák után haza igyekszem. Könnyed mozdulattal dobom le a táskámat az étkezőasztalra. Miközben csekély ebédemet eszegetem rájövök, tulajdonképpen nekem most pihennem kéne. Este koncert, a bennem lévő összes tartalékot kitáncoltam. Az viszont lehetetlen, hogy visszamondjam a délutánt. Ez nem csak az én kötelességem, s nem felém irányul a hatása. Szükségét érzem ennek a dolognak.

Ebéd után a hálószoba felé veszem az irányt. Közben lopva pillantok a falon lévő órára és megkönnyebbülve tisztázom magamban, van még időm. Felkapok egy farmert, egy egyszerű fekete pólót és rá egy pulcsit. Angel-el időközben váltok pár üzenetet, így fél óra múlva itt lesznek Harry-vel. Felhívnám Zayn-t is, de inkább írok neki pár sort. Nincs kedvem szabadkozni, hiszen biztosan leüvöltené a fejem. Barátok voltak, s ha rajtam múlik azok is lesznek továbbra is!

Az óra kettőt üt. Sietősen kapom fel a táskámat. Az ajtó hatalmasat csattan, mielőtt bezárhatnám a kulcs is kiesik a kezemből. Bosszús sóhaj hagyja el a számat. Pár percig szórakozom a zárral aztán szinte futva indulok a lift felé – ami éppen foglalt, ezért a lépcsőt választom. Fáradtan, fújtatva érek ki a téglaház elé, ahol Angel és Harry fogad. Ugyan fogják egymás kezét, de szemmel láthatóan nem rózsás hangulatban érkeztek. Zayn holléte egy ideig titok, aztán mikor éppen felhívnám megjelenik. Először mosolyogva közeledik, ami szokatlan tőle, aztán meglátja Styles-t és le is fagy a mosolya. Próbál ennek ellenére kedvesen közeledni, s egy szájra puszival üdvözöl engem.

- Te mit keresel itt? – fordul gyilkos indulattal szemében Harry felé. A szavak úgy jönnek ki a száján, mintha hányná őket.
- Az én ötletem volt. Nem akartok örökké haragban lenni, ugye? – védelmezően lépek Zayn mellé és fogom meg a kezét.
- Ami azt illeti nekem így is mehetne tovább minden. – bosszúsan tekintek barátomra, aki lebiggyesztett szájjal küld felém egy bocsánatkérő pillantást.

- Nekem nem, pont ezért fogunk most elmenni egy dupla randira. – válaszra sem méltatva húzom magam után Őt.

A hangulat fagyos. Én és Angel bőszen beszélgetünk, s Harry-vel is váltok néha-néha pár szót. Abba a kis, jól ismert étterembe tévedünk be, ahol hónapokkal ezelőtt először palacsintáztam a fiúkkal. Akkor jól sült el, leszámítva a jelen lévő két fiú alakítását. Reméljük, tényleg sikerül őket végre kibékíteni és lesz értelme ennek a délutánnak.

Gyorsan foglalunk helyet az utolsó szabad négyszemélyes asztalnál. Angel és Harry ülnek velünk szemben. Harry szemei kíváncsian fürkészik a szőke lány arcát, aki elfordítja fejét amint pillantása találkozik az énekesével.

A kedves pincérnő is ismerős számomra. Amint megérkezik a két fiú öleléssel üdvözli őt. Szélsebesen készíti elő tollát és érdeklődve várja rendelésünket.

- Én egy fahéjas cappuccino-t kérnék és egy csokoládés palacsintát.
- És lehetne szív alakú? – reménytelenül nézek Harry felé, aki áhítottan pillantgat a pincérnő felé. Akaratlanul is elmosolyodom kérdésén, amelyre egy bólintással megkapja válaszát.

Sosem szerettem várakozni, most is csak kívánni tudom, bárcsak gyorsabban telne az idő. A két fiú közt lévő csend számomra is kínos, mit érezhetnek Ők? Négyen ülünk egymással szemben, teljesen csendben. Unalmamban fejemet Zayn vállára hajtom. Reakcióképpen megszorítja kezemet. Hangtalanul bámulok ki az ablakon. A fáradtság érzését kezdi felváltani a reménytelenség. Miután két éve vagyok ennek a bandának a táncosa, kötelességemnek érzem hogy segítsek. Elvégre tőlük kaptam munkát, Ők valósították meg az álmomat és miattuk találtam vissza önmagamhoz.

Sokan mondják, ha összetörsz és egyedül maradsz az tulajdonképpen jó dolog. Nincs ott senki más, ezért magadból építkezel. Magad veszed az erőt és magad állsz fel. Senki sem fogja a kezed, mondja, mit tegyél. Ez tulajdonképpen tényleg pozitív. Ugyanis később nem lesz olyan csapás, ami össze tudna törni. Hogy miért? Mert magadból építkezel.

Értelmetlen gondolatoknak tűnnek, nekem sokat jelentenek. Érzem-e magam elég erősnek? Kicsit sem vagyok biztos abban, hogy magamból építkeztem. Talán túl sok erőt és nyomást fektettem először magamra, majd Angel-re, Zayn-re és szépen lassan minden körülöttem lévőre. Ezért van bennem a segíteni akarás vágya. Vissza szeretném adni, amit én kaptam: a törődést, a szeretetet és azt, hogy visszaadták az igazi énemet. Ha nem is száz százalékban, de az utat mutatták.

Ott van Chris, aki hát Chris. Igazából semmit sem várok már tőle. Nem akarok tőle függni, rá gondolni. Ő a régi életem része, amikor semmi sem volt renden. Most sem tökéletes minden, de Chris nélkül mégis szebb ez az egész. Még ha szakad is kint az eső és borús az idő, itt van nekem Zayn. Mindig felvidít, segít és ha mondhatjuk így Ő az én napsugaram a sötétben. Oké, furcsán hangzik, de teljesen így érzek vele kapcsolatban.

A hosszú, szótlan evés kezd az idegeimre menni. A villák csattanása tisztán hallatszik, az üdítőt szürcsölő hangokkal együtt. Türelmem nem sokáig tart. Mérgesen csapom rá a csokis palacsintára a villámat. Idegesen állok fel.

- Srácok, befejeznétek ezt? Az Isten szerelmére, beszéljetek már egymással! Ennyire nem lehettek gyerekesek. Ahelyett, hogy a másik ellen fordultok, fogjatok inkább össze. – úgy beszélek, mintha én korántsem lennék a dolog része. Így könnyebb. Kívülről szemlélni hamarabb jön a megoldás. Annyi biztos, ez nem mehet így tovább. Előbb-utóbb a két fiú is beleőrül és a környezetük is.
- Zayn, sajnálom. – felcsillanó szemekkel vizslatom Harry-t, amint éppen Zayn-nek nyújtja a kezét, aki el is fogadja a bocsánatkérést. Elégedetten ülök vissza, s helyezkedem el ismét a székemben.
Mintha az összes közelemben lévő embert kicserélték volna. Boldogan társalognak, ilyen-olyan tipikus fiús témákról. Én és Angel mosolyogva, a távolban megbújva figyelünk. Hihetetlen, milyen hamar elfelejtették ezt az egészet. Ők a híres-neves Zarry, lehetetlen egy ilyen kis dolog miatt szétszakítani őket.

A délután végül nagyon jól sikerül. Mielőtt mindenki menne a maga útjára öleléssel búcsúzom a többiektől. Meglep, mikor Harry egy ’köszönöm’-öt duruzsol a fülembe lágy hangján. Csak mosolyogni tudok. Szorosan megölelem Angie-t is, aztán nevetve integetek nekik búcsúzásul.

- Jadey. – elpirulva kezdek a föld kémlelésébe két kezet érezve derekamon. Lassan fordulok meg körém font végtagjai között s nézek bele ébenfekete napszemüvegébe.

Minden másodpercben csillogó barna szemeit keresem a fekete kiegészítőben, mikor megtalálom őket elveszve meredek. A szempár, amely védelmezően tekint le rám, ami melegséget ad. Az ember, akiben bízom és akit szeretek. Mikor érdemeltem ezt ki? Magam sem tudom, mindössze elveszve kémlelem a barna szemében játszó fényeket, hosszú szempilláit és tökéletes vonásait.

- Szeretlek. – annak ellenére, hogy nem először hallom szájából ezt a szót hitetlenkedve meredek rá. Talán sokkal őszintébb, mint eddig. Megmagyarázhatatlan melegség van a hangjában, ami engem is feltölt, s több ezerszer lejátssza fejemben ezt az egyetlen egy szót.
- Én is szeretlek. – lehelem ajkaira mondanivalómat.

Az életben egyszer valamit jól tettem, s talán legelőször érzem azt, minden tökéletes. Ez távol áll a gyerekszerelem érzésétől, a rózsaszín ködöktől és a felhőktől. Itt nincs ilyen. Csak pillangók, melegség ami feltölt és az érzés miszerint elveszve éreznéd magad Nélküle. Most minden tökéletes.