Chapter 11. - Please, stay

Kedves olvasók!

Elég fárasztó hetem volt, bár mindössze három napot kellett az iskolában töltenem, rettenetesen elfáradtam. Izomlázam van, úgy érzem, mindenem fáj és emellett a fejem is zsong. Ihletem sem sok volt a héten, pedig próbálkoztam, de sem írásban, sem fejléc szerkesztésben nem voltam túl ügyes. Ma kis késztetésem van, ezért nekiállok a rendeléseknek és ha minden igaz, kicsit írok is majd. Remélem, nektek jobban telt a hét és vártátok már a folytatást. Köszönöm, hogy vagytok nekem, tényleg nem tudok már semmi mást mondani, mert eláll a szavam tőletek! Köszönöm nektek! Előre is sajnálom, ha a várakozásotok felülmúlta a fejezetet, de fáradt voltam a napokban, és sajnos csak most sikerült befejeznem. Ennek ellenére szeretnék még fordulatokat és titkokat, közben persze alakítgatni a két főszereplőnk érzéseit is. Nem akarom elszólni magam, feleslegesen sem akarok fecsegni, ezért lassan be is fejezem. A csatolt dal Rihanna Stay című alkotása, amit rettenetesen imádok, gyönyörű, egyszerű, könnyű. Elképesztő. Nem tudom, mennyien követitek a másik blogomat, de ott már írtam, hogy valószínűleg májusban-júniusban nyitok egy újabb blogot, ami ismét kicsit komolyabb témájú lesz, de ez esetben egy Justin Bieber témájú történetet osztok majd meg veletek. Ezt a blogot tényleg nagy újításnak tervezem majd, szeretném nagyon kidolgozni és emellett meg is lepni titeket. Remélem, számíthatok rátok, de ha nem, az sem baj, hisz már az is hihetetlen, hogy ezt és a másik blogot is mennyien olvassátok. De azért várjátok már? Hogy telt a hetetek? Mit gondoltok a fejezetről? Visszajelzéseiteket szívesen várom akár komment, akár pipa formájában!

Love, Diana

Stay

Egyszerűen lefagyok. Úgy tűnik, mintha órákig állnék, mint egy bot, áttekintve Zayn vállán. Közben pislogok, mert továbbra sem hiszem el, amit látok. Szívfacsaró érzés az ex-barátodat látni, egy másik lány társaságában. Hiába bizonygatod, hogy túlléptél rajta, akkor is rossz és fáj.

Percek után Zayn legyez kezeivel arcom előtt, ezáltal kicsit magamhoz térek. Pislogok párat, mire véglegesen felfogom, tényleg Chris-t látom előttem és nem egy illúziót. Szinte már kínosan bámulom. Nem sokat változott, mióta utoljára láttam: haja most más fele van állítva, de arca ugyanolyan. Millimétereket hátrálok, és majdnem szívrohamot kapok, mikor észrevesz.

A szomorúság mellett a félelem is kiéleződik bennem. Azok után, hogy észrevesz, bámulom tovább, aztán alig kapva levegőt megszólalok.

- Mennem kell. – suttogom a szavakat Zayn-nek, aki valószínűleg semmit nem ért belőlük, hisz a zene továbbra is tombol, több százan táncolnak körülöttünk és ha ez még nem elég, éppen a pultnál kiabál pár részeg ember.

Levegő van szükségem. Szélsebesen vágtatok át a tömegen, nekimenve mindenkinek. Nem tudok tisztán gondolkozni, az jár a fejemben, hogy minél előbb kijussak innen és hazamehessek. A kabátomat lekapom a szórakozóhely ajtaja melletti fogasról, s már szaladok is. Kiérve a friss, párás londoni levegőre, a hideg csípi az arcomat. Kilátástalanul indulok el abba az irányba, amit éppen jónak találok – ez esetben jobbra.

Nem érdekel, hogy ott hagytam Zayn-t és mindenkit. Megijedtem. Bármennyire is próbálok túllépni a múlton, most kell rájönnöm, hogy először Chris-en kéne túllépnem. Hisz amiket tett, azok csekély kis mértékben befolyásolnak. Számomra mindig Ő volt, aki bármiben tudott befolyásolni. Ez általában így van, ha az embernek fontos valaki.
Gyorsan szedem lépteimet, útközben jobban összehúzom a kabátomat. Továbbra sincs helyén a fejem. Leblokkoltam. Mit kéne tenni ilyenkor? Oda kellett volna mennem, köszönni? Vagy jól tettem, hogy eljöttem?
Olyasfajta menekülési ösztön van bennem. Félek, hogy ismét megtörténik az, ami a múltban történt és ezért is nem akarok szerelmes lenni: nem akarom, hogy legyen ismét egy olyan fiú az életemben, aki befolyásol. Annyira szerettem Chris-t, hogy nem láttam ki a rózsaszín ködből. Szerencsém volt, hogy eljöttem, mielőtt a dolgok még jobban elfajultak volna. Csak nem hittem volna, hogy pont itt, pont Londonban, ahol megtaláltam a búvóhelyemet bukkan fel ismét.

Ahogy előrébb és előrébb jutok, úgy gyorsulnak fel lépteim is. Már a Funky Buddha utcájának végén járok, mikor hangos trappolást hallok. Ez a hang felerősödik és futássá alakul. Összerezzenek, mikor valaki hátulról megragadja a karom és megfordít.
- Zayn. – hatalmas megkönnyebbülés tölt el találkozva Zayn pillantásával. Légzésem lelassul, s végre biztonságban érzem magam.
- Ez mi volt Jade? – szemét kémlelve aggódást vélek felfedezni. Persze, szólhattam volna neki, kifejthettem volna bővebben, de leblokkoltam. Kezével továbbra is gyengéden fogja alkaromat.
- Nem szeretnék róla beszélni. – könnyek lepik el szemeimet, ezért lenézek. A beton ilyenkor mindig izgalmasabb és érdekesebb. Érzem, ahogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon, s azt buzgón követi a többi. Miért ilyen nehéz elfelejteni valakit?
- Kérlek. – az utcai lámpák lágyan világítják be arcát. Különösen csend van: néha-néha elhalad egy autó, de ketten állunk sáros és vizes járdán. Államat felemelve néz szemembe, s természetesen kiszúrja, hogy sírok. – Merre laksz? Hazaviszlek. – válaszomat meg sem várja, máris karon ragad. Érdeklődve tekintek le összekulcsolt ujjainkra. Kicsit meglep a helyzet, de biztonságban érzem magam. Kellemes, meleg érzés tölt el kezét szorongatva. Olyasmi érzés, aminek nem akarom, hogy vége legyen.

A Funky Buddha előtt előkapja telefonját és máris hív egy taxit. A járműre várva csend uralkodik közöttünk, bár továbbra is egymás kezét fogjuk, egy szót sem szólunk. Párszor felpillantok a sötét égboltra. Egyszerűen érzem, hogy kezdek változni, és kezdek túllépni a múlton, de a mai este nem könnyíti meg a dolgomat. Kilátástalan vagyok. A lelkemben háború dúl, és ahogy minden emlék megjelenik szemeim előtt, sírnom kell.

Olyan nehéz elengedi azt, akit szerettél. Ez reális is, hisz akit szeretsz, nem akarod elengedni. De lehet valakit úgy is szeretni, ha Ő közben téged bánt? Hónapokig szenvedtem, abban a tudatban élve, hogy jobb lesz. Azért bírtam ki, mert szerettem. Reménykedtem, hogy a srác, a kedves és aranyos srác, akit megismertem, visszatér. De sajnos nem tért vissza. Valahol útközben elveszett. Annak idején bármit megadtam volna azért, hogy akár egy napot is együtt tölthessünk. Kedves volt, udvarias. De az emberek változnak. Nincsenek állandó dolgok, a környezet és szeretteink változása ösztönöz minket is arra, hogy változtassunk. Szép lassan én is megváltoztam, Chris-szel együtt. Most már tudom, hogy egyikünk sem jó irányba indult el.

A taxiban ablakhoz hajtott fejjel kémlelem a várost. A várost, ami egészen ma estig menedéket nyújtott nekem. Félek, hogy Chris felismert és újra fel fog keresni. Félek, mert képtelen lennék a szemébe nézni és megmondani neki, hogy „köszönöm, hogy bántottál, de ez nem is lényeges, hisz szerettelek.”

Ahogy teltek a hónapok, a szeretetem nagy része úgy párolgott el. Angel folyamatosan azzal bíztat, hogy emlékezzek, mit tett velem és máris könnyebb lesz elfelejteni. Azt mondják, az embernek az első szerelem marad meg: ezért is nehéz rajta túllépni.

Gondolatoktól zavarosan, Zayn-t követve szállok ki a taxiból. Szemem felcsillan, megpillantva a csendes londoni mellékutcát, ahol a színes ablakos kis téglaházak állnak. Egy percig sem kételkedem Zayn-ben. Fáradtan veszem a lépcsőfokokat. Utunkat hatalmas csend övezi. Az ajtó előtt megállva kulcsaimat kezdem keresni, s miután a fél táskámat kipakolom, meg is találom őket. Szinte feltépem az ajtót, már reflexből ledobom a táskám a kanapéra. Helyet foglalok a vele szemben lévő kis fotelban. Leülök és sírok. Fejemet kezeimbe temetem, lélegzetvételem ismét háromszorosára nő. Szavak sem jönnek a számra, annyira fáj. Egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy most kifejezzem, mit érzek. Ezt át kell élni, mert ha nem éled meg, nem tudod. Amikor azt gondolod, nagyon fáj, tegyél rá még pár lapáttal és akkor fáj igazán. Mikor a szíved összefacsarodik, az agyad pedig egyetlen képet hoz fel újra és újra.

Zayn selymes hangja üti meg fülemet. Hajamat elkotrom arcom elől, és mindössze kicsit hajtom fel fejemet, de így is tökéletesen és pontosan az Ő szemébe nézek. Előttem guggol, kezei térdemen pihennek.
- Jade, mi a baj? Mi történt? – nagy levegőt véve próbálok lenyugodni. Egyik kezét a térdemen hagyja, másikkal lágyan kezdi simogatni arcomat, ezzel letörölve a könnyeket.
- Én.. – bármennyire is próbálom levegővételemet szabályozni, nem megy. Mohón kapkodok levegőért és megnyugvásért. – Chris. – bököm ki végül ezt a nevet. Értetlen pillantásából ítélve fogalma sincs, miért sírok és mit láttam. Én sem számítottam ilyenre. Sosem jó háborgatni a múltat, mert az a jelened része. Nem tudod eltüntetni, van és kész, de azért a rossz emlékeket mindenki próbálja elfeledni. A legrosszabb érzések egyike, mikor egy ilyen szörnyű emlék hirtelen feljön benned. Újra átéled, ami akkor történt, az érzéseid ugyanazok és olyan, mintha a szemed előtt játszódna le az esemény.
- Mi van Chris-szel? – eddig lágyan csilingelő hangja élesebb és rekedtesebb lesz.
- Láttam. Ott volt a buliban. – minden egyes szó kimondása hatalmas fájdalom. Újra sírni kezdek. Zayn feltérdel, közel húz magához. Szinte fájdalmasan ölel, fejemet mellkasába fúrom. Az időérzékem teljesen elveszik, fogalmam sincs, mennyi időt töltünk így, de légzésem szabályos lesz, sírásom lassan eláll és nem érzek semmit. Megkönnyebbülést. Ürességet.

Jellegzetes, férfias illata kellemesen simogat, párszor a hideg fut végig a hátamon tőle. Lassan emelem kezem arcomhoz, ami elhúzódásra készteti Őt.
- Merre van a fürdőszoba?
- Arra. – alig mutatok a fürdőszoba ajtaja felé ujjammal, de Zayn máris megragad és húzni kezd maga után. Kicsit húzogatós kedvébe van ma este. – Zayn, ezt mégis mire véljem? – időközben arra koncentrálok, nehogy elessek. Lábaim mázsás súlyúak, minden egyes lépés megtétele egyre fáradtabbá tesz. Aludni akarok…
- Hidd el Jade, gyönyörű vagy elkenődött sminkkel is, de még szebb lennél smink nélkül. – önkéntelenül is kis mosoly szökik szám szélére. Régóta nem kaptam bókot senkitől sem, olyat, ami őszinte volt. Nem, még Harry bókjai sem voltak számomra azok. Teljesen tiszta volt, hogy nem én kellek neki, csak tette az agyát.

Esetlenül állok a tükör elé. Elképeszt a látvány: szempillaspirálom és szemceruzám fekete nyoma tökéletesen kivehető arcomon. Kiveszek egy kis vattát a csap mellett pihenő tartóból, s megengedem a vizet. Megvárom, amíg jég hideg lesz. Miközben arcomat törölgetem, erősen megküzdve a sminkkel, a tükörben folyamatosan az énekes szemivel találkozok, aki egy hervadt mosollyal figyeli minden mozdulatom. Őszinte leszek, jobb kedvre derít a jelenléte. Megbízom benne és ez a fontos.

Sosem volt olyan, akinek őszintén beszélhettem volna magamról. Én mindig meghallgatok másokat, segítek nekik, de engem eddig csak Angel hallgatott meg. Talán ezért jó érzés, hogy Zayn itt van velem. Bulizhatott volna tovább, élvezhette volna a lányok figyelmét, híres énekeshez híven, de inkább utánam jött.

A vizes vattadarab fekete lesz sminkemtől, de az arcom kitisztul. Most, hogy smink nélkül állok a tükör előtt, szín tisztán látni, hogy sírtam. Szemem piros, orrom is. Nagyot nyelek.
- Zayn, itt maradnál? Kérlek, maradj. – lehelem a szavakat. Kicsit félek, hogy kisétál most innen és egyedül hagy, mert abba beleroskadnék. Szeretnék beszélgetni valakivel, most hogy már sikerült megnyugodnom.
- Persze. – kezeit derekamra vezeti, s miután egy kis puszit ad járomcsontomra, fejét vállamra hajtja. – Biztos, hogy jól vagy? Nem akarsz beszélgetni? – helyzetén nem változtat, továbbra is erősen szorít engem. Kettőnk tükörképét kémlelve elveszek. Kivételesen nem gondolok semmire, csak bambulok. Bambulok és várok.
- De, szeretnék. De nem ülnénk le inkább valahová, mert fáradt vagyok. – oldalra hajtva fejem, mindössze pár milliméter választ el tőle. Készségesen bújok ki öleléséből és veszem a hálószoba felé az irányt.

Fáradtan huppanok le az ágyra. Törökülésben helyezkedek el a párnák között. Ő is pontosan így ül, velem szemben.

- Láttam Chris-t. Tudom, hogy ez neked nem mond sokat, de fájt. Ránéztem és egyszerűen minden előjött, ami elől Londonba menekültem. Nem akarok találkozni vele. Azt érzem, ha ismét találkozom vele, nem vagyok képes a szemébe nézni. Fáj. – minden szavam őszinte és bár próbálom tőmondatokban elmagyarázni, mit érzek, a köztünk uralkodó csendből rájövök, Zayn is érti, mire gondolok.
- Jade, te egy remek lány vagy. Chris meg egy patkány. Nem tudok mit mondani, felejtsd el. Nehéz, de próbáld meg. Tudod, nem repülhetsz, amíg nem hagyod magad zuhanni. Én itt vagyok, ha zuhansz, számíthatsz rám.
- Kérlek, maradj velem. – kérésem esetlennek hangzik. Egyszerűen úgy érzem, ki kell mondanom, ami bennem kavarog és jelenleg senki másban nem tudok megbízni. Angel kedvét pedig nem szeretném elrontani, örülök, hogy jól érzi magát. Harry pedig bókolhat neki, mert rajta akkor tényleg láttam, hogy nem csak nagymenősködött Angel-nek, hanem komolyan gondolta az összes bókját.
- Maradok. – csillogó szemekkel harapom be alsó ajkam és ölelem meg Zayn-t. Egyszerűen jól esik és azt érzem, szerencsés vagyok, amiért Ő van nekem. Szeretem Zayn-t.