Chapter 10. - Never say never

Kedves olvasók!

Kicsit későn ugyan, de itt vagyok a folytatással! Elmondhatatlanul köszönöm mindenkinek, aki akár egy percet is szán a blogra, hisz nekem ez nagyon fontos, és úgy érzem, szívvel-lélekkel csinálom. Köszönöm nektek, továbbra sem hiszem el! Még az elején vagyunk, és már ennyien támogattok és olvastok. Hihetetlen. Kicsit sietek, így előre is bocsánat, ha minden hülyeséget összehordok, de extázisba vagyok és alig bírok megülni a fenekemen. A fejezetről: kicsit hosszabb lett, mint szokott, és ismét van benne egy kis függővég, mert tudom, mennyire szeretitek. A dolgok szép lassan változni fognak Jade körül/Jade-ben, de ez nem lesz olyan gyors változás. Azon kívül, hogy a fejezetben van egy-két dal linkelve, Olly Murs Dance With Me Tonight dalát is csatoltam, hisz én imádom, és szerintem illik ide. Sokan kérdezték, mikor fognak elkészülni a fejlécek. A nagy részük kész van, de nem szeretném elsietni, plusz a héten minden nap alig lehetett leütni, most pedig konkrétan túlvilági állapotba vagyok – aki tudja miért, az úgy is tudja. Kivételesen elégedett vagyok mindennel, ami furcsa, hisz ez felettébb ritka. Nem is húzom tovább a szót, kellemes olvasást és jó nyuszit mindenkinek! Apropó, hogy telik eddig nektek a szünet? Én pihentem, nekem hivatalosan ma kezdődik az igazi tombolás. Ahogy tudjátok: Believe and Never Say Never!

Love, Diana

Dance With Me Tonight

Jade Bennet

Zayn elviharzása után megfagy a hangulat. Szótlanul ülünk, mindössze az evőeszközök csörgését hallani. Kellemetlenül érzem magam a társaságban. Azt hiszem, nem csak a hangulat, hanem valami bennem is megfagyott. Azzal, hogy Zayn elviharzott, csak lefele vezettek a dolgok.
Fogalmam sincs, mi történt, ami ennyire felzaklatta. Bár néha én is szívesen pofon vágtam volna Harry-t, de ez mellékes. A kezdeti, kellemes gesztusaiból és bókjaiból kicsit sok lett már a végére, és gondolom ez zavarta Zayn-t is. Egyszerűen annyi gondolat motoszkál a fejemben, hogy azt sem tudom, hova tegyem őket.

A fagyos hangulatú palacsintázásnak szerencsére hamar vége, ezután kettészakadunk: az itt maradt négy bandatag próbára indul, amíg én kicsit beszélgetek tovább Eleanorral. Igazán kis semmiségekről konzultálunk. London utcáit szelve sokszor szúrják ki, és látom, hogy meg is bámulják, ám Őt ez nem zavarja. Szívesen mosolyog és készít képeket, ha kérik. Hihetetlen, mennyire erős és mennyire jól bírja. Hisz Ő is tudja, hogy a szereteten kívül sok-sok utálatot is kap, s sajnos néha többet is.

Az emberek nem tudják, mennyit árthat akár egy szó is. A tettek erősek, de a szavak erősebbek. Sokszor vagyok olyan helyzetben, hogy amiket hallok és amiket mondanak nekem, szétmarcangolnak belül. Ott a múlt, ami egy tettekkel teli éles kép. A legrosszabb, ha a szavak és a tettek tökéletes ellentétei egymásnak. Annál kegyetlenebb, élesebb érzés nincs, mint amikor valaki bizonygatja, mennyire szeret, de sajnos a tettei nem ezt mutatják. Szétmarcangol, elveszi minden önbizalmad.
Nekem a tánc és a barátaim segítenek. Ők azok, akik mindig mellettem vannak, hisz tudják, mennyire fáj néha. Hónapok teltek el, de ez a pár hónap nem sok mindenre elég. Félig-meddig sikerült túllépnem a múlton, de azért tisztában vagyok vele, teljesen sosem tudom majd elfelejteni.
Az emberben élete első szerelme marad meg talán a legjobban – a legnagyobb, mindent elsöprő rózsaszín köd. Én pont ezt a szerelmet akarok elfelejteni. Élni az emlékek nélkül, és kitörölni az agyamból azt, hogy nekem valaha volt közöm Chris-hez.

Elmerengve szelem London utcáit, mellettem továbbra is Eleanorral. Ahogy feleszmélek, hirtelen megállítom Őt.
- Eleanor. – torpanok meg.
- Szólíts csak El-nek! – mosolyog kedvesen.
- Rendben. Ha nem gond, én most szeretnék hazamenni. Tudod, készülnöm kell azt esti bulira. – húzom fel játékosan a vállam, egy kis mosolyt eresztve.
- Persze, ismerem az érzést. Este találkozunk! – öleléssel búcsúzunk, de mikor látom, hogy El távolodni kezd, átgondolva, nem tudom, hol lesz az ominózus buli, utána kiabálok.
- Hol is lesz a buli? – kérdezem szégyenlősen, mire lazán, folytatva útját int egyet vissza.
- Funky Buddha, este nyolckor!

Funky Buddha. Ismerős a hely neve, de nem tudom beazonosítani. Mielőtt hazafelé veszem az irányt, benézek a táncosokhoz is, akik érdeklődve ölelgetnek meg és zsongnak körülöttem.
- Na, mi volt?
- Milyenek a fiúk?
- Élőben is helyesek?
Kérdések záporoznak. Ide-oda kapkodom a fejem, hitetlenkedve. A csapatban mindenki kedveli – hát, az egy rossz szó arra, amit éreznek – a bandát.
- Hé, srácok nyugi! Mindenkire lesz majd időm, de most beszélnem kell Angel-el! – a nagy tömeg közepén állva kicsit ijesztő a helyzet. Mindenki engem vizsgál tekintetével. Az említett szőke buksiját meglátva azonnal elindulok felé, aztán hatalmas ölelést adok neki. Nevetve válunk el egymástól.

- Angel, este bulizunk! – amilyen izgatottnak mutatom magam kívül, annyira nem érdekel a dolog belül. Utálok bulizni, és mivel a társaság felét nem ismerem, kellemetlennek ígérkezik. Előre látom, ahogy elveszetten indulok ki a helyről.
Bár, ezt a Zayn-es ügyet sem akartam, aztán mégis jó dolgok sültek ki belőle. Zayn. Na vajon Ő miért ilyen? Ő az egyetlen ok, amiért van bennem egy kis szikra, ami arra késztet, menjek. Szeretném, ha egyszer látna végre nem melegítőben és kócos hajjal. Szeretném megmutatni neki, hogy a kis laza táncos mellett van egy női oldalam is. A belsőm ezt sugallja. Muszáj látnia.
- Úristen! – szinte felsikít barátnőm. Velem ellentétben Ő jobban díjazza az ilyen szórakozásokat. Mostanában Ő sem bulizott ugyan – hisz a turnéra próbálunk éjjel-nappal -, de látom rajta, jól jön egy kis kikapcsolódás számára. – Kivel? Hol? Mikor? – zúdítja rám kérdéseit. Szemei csillognak, arcán hatalmas mosoly ül. Talán annyira nem lesz rossz ez a buli. Angel-el amúgy is biztonságban érzem magam.
- One Direction, Harry születésnapi bulija, Funky Buddha, este nyolckor. – sorolom egy levegővétellel az információkat. Barátnőm nyakamba ugrik. Ha valaki most arcon csapná egy lapáttal, az sem érdekelné, kuncogna tovább.
- Gyerekek, elmentünk ruhát venni! – hirtelen karon ragad, s mielőtt szólhatnék egy szót is, kirángat a teremből. Bugyután nézek rá a többiekre, akik hasonlóan éreznek, mint én. Azaz semmit sem értenek Angel-ből.

Előre tekintve, és tudva, vásárlás következik, szinte már most kifáradva huppanok le az öltöző padjára. Két okom van már: Zayn és Angel. Ha Angel boldog, én is az vagyok. A legjobb barátnőm, bármit megtennék érte. Átsegített mindenen és most is mellettem van. Nem tudom, mit tennék nélküle.

Sejtelmeim beigazolódnak, s Angel átöltözése után a nap további részét vásárlással töltjük. Fél Londont bejárjuk, olyan üzleteket is, melyek a felső tízezernek vannak szabva. Szinte az összes választékot felpróbáljuk, de egyik sem jó. Utolsó reményünk a kedvenc kis eldugott boltunk, ahonnan sosem jövünk ki üres kézzel. Az a jó, hogy megfizethető és a ruhák is nagyon szépek. És alig járnak ide.

Letörve és kifulladva lépek be a butik ajtaján. Angel elillan mellőlem, s máris szétnéz. Talál magának egy fehér, felül csipkés ruhát, amit szinte leszab az állványról, és máris elindul az öltözők felé.

Összeszedve magam én is keresni kezdek. Az egyik állványon találok egy gyönyörű, kék szoknyát, de miután ránézek az árára, vissza is teszem. Kizárt dolog, hogy ennyi fontot adjak érte. Van pénzem, de nem erre szeretném költeni. A végkimerülés határán pillantok meg egy mintás ruhát. Túl rövid – ez az első gondolatom. Ám ahogy jobban szemügyre veszem, megtetszik.
Kicsit feldobódom és izgatottan libbenek be az egyik öltözőbe. Kérlek, legyen jó! Isten meghallgatja kérésemet, hisz a ruha tökéletes. Nem hittem volna, hogy ennyire vékony vagyok, de azt sem, hogy valaha én viselni fogok valami ilyesmit. Soha nem mondd, hogy soha!
Szinte egyszerre, filmbe illően lépünk ki az öltözőkből. Ahogy megpillantjuk egymást, mindkettőnk szeme felcsillan. Angie rettentő jól nézett ki.
- Jade, ez.. – keresi a szavakat, végignézve rajtam. – Hú. Mindenki neked fog ugrani.
Először érzem úgy, hogy visszatért az önbizalmam. Belepillantva a tükörbe szépnek látom magam. Ezt az érzést soha, semmiért sem adnám senkinek sem. Szinte szárnyalok ezekben a pillanatokban.

Fülig érő szájjal igyekszünk az én lakásomba. Angel kérésére vele tartok a fürdőbe, és amíg Ő hajat most, én körmöt festek – s ezt felváltva. Este fél hatkor izgatottan állok a tükör előtt, kész hajjal és sminkkel.
Kedvem továbbra sem sok, de végignézve magamon azt kívánom, bár látná ezt Zayn. Igazából fogalmam sincs, mi a bajom, hogy ennyire rá vagyok kattanva, de annyira jó érzés lenne, ha így látna.

A percek csiga lassan pörögnek. Az ágyon fekszem, kiterülve, félálomban. Hetet üt az óra. Angel erőszakosan ragad karon és tuszkol az ajtó fele.
A taxiban ülve, közelítve a Funky Buddha-hoz, a várost bámulom. Annyira gyönyörű tele van lehetőségekkel. Ezek a lehetőségek számomra nem fontosak. Én nyugodt estéket szeretnék, egy jó kis fürdővel és valakivel, aki megért.
Persze, én is szeretek szórakozni, de ritka esetben van kedvem is hozzá. És ez nem az a ritka eset.

Emberek százai állnak kint és várnak. Várnak, hogy bejuthassanak. Harry-nek ennyi barátja lenne? Kérdésemre nemleges választ kapok, amikor megpillantok egy lányt, One Direction-ös pólóban.

A hátsó ajtó felé vesszük az irányt, ahol a két hatalmas ember ellenőrzi a nevünket. Rajta vagyunk a listán, természetesen beengednek.
Kézen fogva barátnőmmel kutatunk a tömegben a fiúk után. Első, amit észreveszek az a zene. Az éppen futó dalt nem ismerem, ezért nem is állok neki táncolni. Miért állnék? Szerintem teljesen korrekt, ha valaki nem táncol egy ilyen helyen. Mert az nem tánc, ami itt megy. Az értelmetlen ringatózás.

Meglátva a születésnapos Harry göndör fürtjeit, szívesen visszafordulnék, hisz nem hoztam neki ajándékot. Ahogy közeledünk felé, szégyellem magam. Mit fogok neki mondani? Ha meghallom, persze.

Átrángatva barátnőmet a tömegen közelítek a göndör énekes felé. Szinte le kell vakarni a fiúkat Angel-ről. És igen, Ő mondta, hogy nekem fognak ugrani. Szerintem eltévesztette a házszámot.

- Szia Harry! – köszönök neki. Közelebb állok hozzá, hogy halljon is valamit, ne csak a zajt.
- Szia Jade! – két puszival köszönt, aztán Angel-re emeli tekintetét.
- Ő itt Angel. – mondom, vagyis inkább üvöltöm. Barátnőm és az énekes kezet fognak.
- Nem hoztam ajándékot, sajnálom. – még közelebb lépek hozzá. A háttérben szóló zenék közt van egy-kettő, amit ismerek és végre eljutok arra a szintre, hogy kis kedvem van táncolni, de tartom magam.

- Már az is ajándék, hogy eljöttél. – nevet pimaszul. Elpirulok. Próbálok eltekinteni a nyomulásától, mert az nekem nagyon nem jött be. Biztosra veszem, hogy Harry aranyos srác, csak kicsit vissza kell vennie ebből a nyomulós stílusból.

Valaki megragadja a kezem, s azt fogva áll elém. Szemem felragyog arca láttán. Mielőtt Ő is öleléssel köszöntene, látványosan végigmér. Jóleső érzés tölt el. Erre vártam. Ezt akartam. Elképzeltem, milyen lesz a reakciója, ha észreveszi, nem mackóban vagyok és szakad pólóban, kócos hajjal. De ez még az elképzeltnél is jobb volt. Sosem szerettem tenni magam a fiúknak, inkább meghúzódtam a háttérben, de ez nagyon jól esett.
- Nem jössz táncolni? – közel húzva magához kiabál fülembe, de a nagy hangzavarban ez úgy hangzik, mintha suttogna.
Eddig azt gondoltam, utál táncolni. Most akkor mi történt?
- Utálsz táncolni, nem? – kérdezek rá. Szemem sarkából észreveszem, ahogy Angel és Harry elbeszélgetnek, aztán el is tűnnek a tömegben. Megkönnyebbülve nyugtázom, Harry végre leszáll rólam. Angel-el összeillenek, hisz barátnőm sem keres kapcsolatot, inkább olyan, mint a göndör énekes: megelégszik egyelőre akár egyéjszakás kalandokkal is.
- Utálok, de annyira gyönyörű vagy. Lélegzetelállító. – mér végig látványosan. Pirulva hajtom a fejem a vállára. – Gyere velem, keressük meg Liamet. – kézen fogva vágtatunk át a tömegen.

Nyugodtan ballagok Liam felé, aki táncos barátnőjével, Danielle-el beszélget. Sokat hallottam a lányról, és extra jó pont, amiért Ő is elkötelezte magát a tánchoz. És ahogy Eleanor is, Ő is bírja a sok gyűlöletet, bár nem tudom, hogy.
A hideg fut végig a hátamon belegondolva, ha a menedzsment világra hozza ezt az ál-kapcsolatot, nekem sem lesz jobb. Nagy levegőt veszek. El kell felejtenem, ha egy estére is, de muszáj elfelejtenem a gondokat. Mindent és mindenkit.

- Sziasztok! – köszönünk, továbbra is kiabálva. A zene egyre, s egyre hangosabb lesz. Itt mindenki ilyen szinten halláskárosult, vagy én hallok nagyot?
- Szia! Danielle vagyok! – nyújtja felém kedvesen kezét Danielle.
- Szia! Én pedig Jade!

- Te is táncolsz, ugye? – mielőtt válaszolhatnék, Liam gyengéden átkarolja.

- Ha nem bánjátok, mi elmennénk táncolni.

Erre válaszolnunk sem kellett, máris eltűntek. Igen ügyesen megy nekik ez az észrevétlen eltűnés, meg kell hagyni. Kicsit zavar, hogy válasz nélkül elhúztak, de egészségükre. Ők tényleg elfelejtenek mindent, mert ahogy egy pillanatra észreveszem őket a tömegben, teljesen elvesztve a fejüket, táncolnak.
Szótlanul állunk egymás mellett Zayn-nel. Mikor felcsendül Chris Brown Turn Up The Music dala, a fiú szemei felcsillannak.
- Imádom ezt a dalt. – szólal meg.

Mosolyogva ragadom karon Zayn-t és húzom be jobban a tömegbe. Szegény srác tényleg nem tud táncolni. A sokadik próbálkozása után leállítom és megpróbálok neki is kellemes táncformát találni. Alapból utálom az ilyen diszkó-táncokat, de az Ő kedvéért leutánozva a körülöttünk lévő embereket kezdek valamiféle mozgásformába. Nevető görcsök közepette bújunk egymáshoz. Angel és Harry hirtelen libbennek be. Komolyan mindenki ezt a megjelenünk-eltűnünk játékot játssza?
Szinte már nekem kínos közelségben ringatóznak a zene ütemére. Simulnak egymáshoz, tapizzák egymást, amit mi, Zayn-nel nevetve nyugtázunk.
- Úgy látszik, valakinek jó szülinapja lesz. – kacsint pimaszul Zayn. Csak akkor esik le, mire gondol, mikor Harry-re nézek. Hát oké, szobára gyerekek!
- Vannak itt mások is Harry vendégein kívül? – más kérdés nem jut eszembe. Nem hiszem el, hogy ennyi barátja van.
- Aha. Énekesek, színészek, focisták. Nagyon sokan. Iszunk valamit?
- Igen.

Minden tervben volt, csak az nem, hogy én inni fogok. Rosszul bírom az alkoholt, ezért mindössze egy koktélt kérek. Ami megjegyzem, igen erős. Zayn legalább hat pohár ugyanilyen koktélt bedob, aztán karon ragadva húz a tömeg közepére. Vagy csal az elmém, vagy ily hamar érzem az alkohol hatását. Harry és barátnőm továbbra is táncolnak. Meglepődöm, mikor Zayn őket utánozva húz magához közel. Gusttavo Lima Balada Boa slágere izzítja a hangulatot, szép sikerrel.

Sosem hittem volna, hogy én egy ilyen buliban jól fogom érezni magam, hisz abszolút nem az én stílusom. Sosem hittem volna, hogy ma valami változni fog. Pedig valami ebből a Zayn-nel való testvéri viszonyból átfordul. Épp ellenkező irányba. Közel sem bánom, hogy esetlenül húz magához és egymásba karolva, nevetve élvezzük az estét.
Nincsenek gondolataim. Élvezem a ritmust, amit a Breathing című dal diktál.
- Jade! – hallom meg a mellettem táncoló fiú kissé kába, rekedtes hangját.
- Hmm? – jobban hozzá simulok, hogy halljam, mit szeretne mondani.
- Megleptél. Sosem gondoltam volna, hogy így el tudod engedni magad. Büszke vagyok rád. – szavai rettentően jól estek. És valahogy az, hogy büszke rám, engem is büszkeséggel töltött el.
- Soha ne mondd, hogy soha! – ez a mondat feltűnően sokszor járt ma az eszemben.

Lehet, hogy tényleg ideje túllépni a múlton és változni. Én sem voltam mindig az a kis konzervatív Jade, aki magába roskadva ül otthon. Persze, nem is buliztam minden nap, de szívesen töltöttem együtt az időmet a barátaimmal. Chris-szel sosem lehetett kikapcsolódni, hisz vagy a féltékenység vitte el, vagy el sem engedett.
Lassan, de érzem, ahogy az álca, amit felvettem, ami a múlt miatt kialakult és megváltozatott, apró darabokban tűnik el. Látom a régi, mindig boldog Jade sugarait, aki alig várja, hogy kitörhessen.

Épp átadnám magam ismét a ritmusnak, mikor átnézve Zayn vállán nem várt dolgot pillantok meg. Összerezzenve hátrálok. A pulzusom egyszerre az egekbe szökik, szívem a torkomban dobog. Ez nem történhet meg..