Chapter 04. - I'm Zayn!

Kedves olvasók!

El sem tudom ismét mondani, mennyire köszönöm a megjegyzéseket és a kritikákat, észrevételeket egyaránt! A díjakról pedig ne is beszéljünk! Nektek ajánlanám most ezt a részt, ami ugyan rövidebb lett, mint a megszokottak - vagy csak nekem tűnik annak? -, de feltűnik benne Zayn, és kiderül, hogy is reagál majd erre. A fejezethez a Give Me Love című, Ed Sheeran dalt választottam. Hogy miért? Szerintem nincs olyan dal, ami erre a fejezetre illene és mivel ezt hallgattam írás közben, ennek a hatása érződik számomra. Nem mellesleg gyönyörű szövege van! Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek a támogatást, remélem, ez is tetszeni fog, hisz a következőkben megérkezik a többi bandatag is, és hivatalosan is kezdetét veszi a One Direction-ben sűrű Be Alright! Apropó, milyen hetetek volt? Nekem rettentő fárasztó és hosszú, szerencse, hogy befejeztem ezt a fejezetet, mert különben nem lett volna erőm feltenni.

Love, Diana

Give Me Love

’Give a little time to me, I’ll burn this out.’ – dúdolom a sorokat, s nyelem el az utolsó szót. Fájdalmas ilyen dalt dúdolni. Olyat, amelyben minden szónak súlya van, amely emlékeztet valakire. És ez, az amúgy is gyönyörű és számomra jelentéssel bíró dal a hatalmas irodában ülve még jobban kihangsúlyozza, mennyire egyedül vagyok. A számomra két nappal ezelőtt ismerté vált helyiség hideg légkört sugároz. Vacogva húzom össze a pulcsimat, abban reménykedve, azért fűtenek. Fél óra: ennyi ideje ülök a kényelmetlen székben, egyedül. Január 9. Életem talán egyik legrosszabb napja, túlzás nélkül.

Sokan hinnék, hogy a One Direction egyik énekeseként az ember időben érkezik. Hisz, a név kötelez. Azonban ez korántsem így van. Bárcsak így lenne, akkor legalább nem kéne vacogva várnom Zayn Malik-ot.
Lányok millióinak – s szerintem eme lányoknak felét ismerem is – álma, hogy akár egy percre is, de közös levegőt szívhassanak valamelyik bandataggal. A Directionerek név számukra talán egy életforma, amely (figyelve rengeteg közösségi oldalt) sokszor fajul betegessé. Félreértés ne essék, kedvelem a rajongókat, és meglep, mikor egy-két nekem szánt Twitter fiókkal találom szembe magam, de a kivétel erősíti a szabályt. Persze, Ők sem őrültek, de néha van egy érzésem, miszerint mégis azok.

Forró tea, forró fürdő, szomorú dalok – erre vágyom most. Ahhoz képest, milyen gazdag és befolyásos a menedzser, ma valahogy mégis elfelejtette bekapcsoltatni a fűtést. Vagy az én lelkem ilyen hideg? Kizárt dolog! Azt hiszem..

Lopva pillantok telefonom órájára, amely röpke fél óra eltelését jelezte ismét. Körmeimmel a szék karfáján kopogtatva szinte minden egyes másodperc lepörgése megjelenik lelki szemeim előtt. Elhatározom, ha most nem jön valaki, felkelek és elmegyek.

Tervem meg is valósítható, hisz percekkel később sem akar nyílni az iroda ajtaja. Összeszedve a táskám felpattanok, majd az ajtó felé veszem az irányt. Mielőtt kinyithatnám, valaki megelőz, s kis híján arcon csap a nyílászáróval.
Az előttem álló fiúban a nagy és híres Zayn Malik-ot vélem felfedezni. Külseje, mint mindig, kifogástalan. Arca dühöt tükröz, szemén tisztán látszódik, nem emlékszik rám. Hogy is várhatnám el, hogy emlékezzen? Túl kicsi és jelentéktelen vagyok ahhoz.

- Zayn vagyok. – jelenti ki flegmán, olyan ’tudja, hogy ki vagyok, akkor meg miért mutatkozok be?’ hangszínnel.
- Jade. – udvarias akarok lenni, így felé nyújtom a kezem, aztán vissza is teszem a pulcsim zsebébe. Kézfogásra invitálásomat nem fogadja el, ami nem esik jól, de nem tehetek semmit.
- Nem értem a menedzser ötletét. Azt sem tudom ki vagy, de rá akar sózni a nyakamra. – trappolva halad el mellettem, kezd sétába a hatalmas üvegablak előtt. Pár másodpercet elidőzök a csodás kilátáson, s mikor nem London zajos életét figyelem, a híres fiún akad meg tekintetem. Meg kell hagyni, helyes srác.
- Bármennyire is fura, én ismerlek. - jelentem ki, ami esetlenül hangzik. Ki ne ismerné? Hülyének fog nézni, amit nem szeretnék.
- Gondoltam. – szinte dobálja hozzám a szavakat, mintha tényleg egy jelentéktelen senkivel beszélne.

Ez a gond velem. Nem merek kiállni magamért, sem a férfiakkal, sem a nőkkel szemben. Gyenge vagyok, mindig is az voltam. S most, hogy nem épp jó tapasztalataim is vannak a párkapcsolatok terén, egyre elúszik az önbizalmam. Régen a barátaimmal jártunk ide-oda, nevettünk, és voltak céljaim. Ott volt az álmom, hogy táncos legyek, ami valamelyest meg is valósult. Ott volt az egyetem, amire aztán nem sok pénzem maradt, és mivel hirtelen határoztam el, hogy ide, Londonba költözöm, időm sem volt beadni a jelentkezésemet sehova. De ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára – bennem pedig tisztán és céltudatosan él a remény. Mindössze meg kéne tanulnom felvállalni azt, aki vagyok és kiállni az igazamért.

Zayn lazán helyet foglal a hatalmas széken, én követve példáját visszaülök oda, ahol pár perccel ezelőtt szívtam a levegőt. Néma csönd uralkodik az irodában, egészen addig, amíg meg nem érkezik a menedzser. Látva, mindketten megérkeztünk, mosoly terült szét az arcán. Várom a pillanatot, mikor pattan fel Malik a székből és adja át a helyet a menedzsernek – soha! Láss csodát, még a nagy, a fejes menedzser áll és a szupersztár ül. Hát persze, hisz tulajdonképpen Ő és a bandatagok szerzik a pénzt ebben a bonyolult és összetett gépezetben. Nem is értem, miért lepődtem meg.

- Szóval, az új gerlepár. – sunyin mosolyog ismét, bennem éleződni kezd az utálat ellene. – Jade – néz felém -, Ő itt Zayn. Zayn, Ő itt Jade. – mutogat kettőnk között. Érzem, hogy ezt meg fogom bánni.
- Ja, már bemutatkoztunk. – néz rám csillogó barna szemeivel a híres énekes. Összehúzom magam.
- Tudják, miért vannak itt. A terv szerint legkésőbb két hét múlva nyilvánosságra hozzuk ezt a kapcsolatot – kapcsolat? Ez enyhén nevetséges kifejezés. Mertem hinni, hogy Zayn esetleg kedves lesz velem, megkönnyítve ezzel a tényt, hogy beleharcoltak ismét valamibe. -, de addig is bujkálniuk kell. Természetesen a kézfogás kötelező, és már találtunk is valakit, aki előszeretettel készít majd magukról homályos képeket. Ezeket felhasználva adjuk ki az utasításokat az újságoknak, majd mikor az egész világ lázban lesz, nyilvánosan is együtt lesznek. Érthető voltam? – normális esetben elvesznék a szavaiban, hisz a sok mondat elsőre összefüggéstelennek tűnik, de most, ebben a szent pillanatban értettem.

Rájöttem, mennyire kihasználnak ezzel. Rájöttem, hogy olyan dologba mentem bele vakon, amely előre láthatólag mindössze rossz véleményt fog hozni. Persze, állítottam, hogy túl szeretnék lépni a múlton, de ha ilyen áron, akkor inkább nem. Nem fogom elviselni még egyszer, hogy valaki lekezeljen. De már nem futhatok el. Viselnem kell tetteim következményét, meg kell tanulnom elviselni az életet. Nem futhatok végig minden országon azért, mert épp rosszul döntöttem.

- Ma délután elmegyek vásárolni, szóval Jade, jönnél velem? – kérdezi Zayn, egyáltalán nem kedvesen. Ő is tudja, mennyire ránk van erőltetve, de emellett nagy a nyomás is. Mert ha most rosszul teszünk valamit, nekem úszott az állásom, Ő pedig örök rosszfiú marad.
- Megyek. – válaszolom.

A menedzser arcára ismét mosoly terül szét. Vállamra teszem a táskám, s Zayn-től messze baktatok ki az irodából. Udvariasan előre enged, kinyitja az ajtót, de látom, mennyire utálja ezt, már most. Csalódott vagyok. Nem ilyennek ismertem Őt.

Úgy, mintha nem is együtt lennénk, tévedünk be London egyik kis üzletébe. A chips, a csoki és egy üveg ásványvíz mellett elmaradhatatlan a cigi is. Szerencsétlenségemre nincs kapucnim, de mentségemre szóljon, a híresnek van. Kicsit sem hiszem, hogy bujkálnom kéne. Az az Ő feladata.

Kezembe veszek egy üveg ásványvizet, s mint aki külön életet él, követem Zayn-t a pénztárhoz. Lelkesen keresem a táskámban megbújó pénztárcámat, amikor nem várt ajánlatot kapok.

- Hagyd, én fizetek. – teszi kezét az enyémre. Kellemes érzés fog el érintésétől. Belül megrázva magam térek vissza a valóságba.
- Nem szorulok a segítségedre. – próbálom utánozni egyedi, s flegma stílusát. – Bármennyire is érdekes, egy üveg ásványvízre még van pénzem. – azzal a mozdulattal az eladó kezébe nyomok egy fontot, és a visszajárót meg sem várva, dühösen távozok a boltból.

Ez mindennek a teteje! Ennyire ostobának, kihasználhatónak hisz? Lehet, hogy csendes vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek érzéseim.

Később lenyugodva, gondolkozva ülök le a Trafalgar térre. Nézem a galambokat, a sok-sok elhaladó turistát, a gyerekeket és az öreg néniket, akik önzetlenül etetik a madarakat. Megbontom az ásványvizet, nagyot kortyolok belőle, aztán előhalászom a telefonom a táskámból. Egy SMS érkezését jelzi. Barátnőm nevét meglátva akaratlanul is mosolyra húzódik a szám. Biztos vagyok benne, Ő nem elfogultan nézi ezt a dolgot, s sok helyzeten át tud majd segíteni.

’Na, hogy ment Mr. Tökéletesen nem tökéletes Malik-kal?’
Olvasva üzenetét rájövök, mennyire igaza van. Ezeket a srácokat tökéletesnek állítják be, pedig korántsem azok. A hírnév sajnos elvitte őket is, már ami eddig Zayn-ből lejött, az ezt tanúsítja.

Kedveltem őt. Elmondtam neki, mi történt velem, min mentem keresztül. Korántsem vártam, hogy ennyire megváltozik, rossz irányba. Ez az én saram is, tudom. Belementem. Ma jöttem rá, miért. Belementem, mert reménykedtem, hogy egy olyan srácot ismerhetek meg, aki értékes. Akinek nem csak a hírneve van, azáltal hogy sok mindent tud rólam, kiismer, és jól elleszünk. Ehelyett már ’küldetésem’ első napján megnehezíti dolgomat.

’Borzalmasan. Egy tuskó.’ – pötyögök vissza.
- Tényleg ennyire borzalmas lennék? – lélegzetvételem egy percre leáll. Esküszöm, ez az utóbbi pár nap mindössze bajt hozott rám, semmi mást.

Ismét felteszem magamnak a kérdést: Na Jade, most mit fogsz tenni? Gondolkozz!