Chapter 02. - This is a scandal!

Kedves olvasók!

Nem győzöm megköszönni a sok-sok pozitív visszajelzést, amit kapok! A hozzászólásaitok, a pipák, Miss. Candyfloss kritikája egyre és egyre öntik belém a lelket. Nagyon hálás vagyok, nálatok jobb olvasókat nem is kívánhatnék magamnak! Remélem, hogy ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket, és ígérem, amint megjelenik a One Direction jobb kedvű részek lesznek, hisz Ők még Jade-et is képesek mosolyra fakasztani. És a vége is remélem, hogy tetszeni fog. Amit még szeretnék megosztani veletek az az, hogy ismét lehet fejlécet rendelni. A One Love-on megtaláljátok az elérhetőségeket, de Twitteren is írhattok. Csakhogy egy példát említsek, Dreamer Örvénylő porszemek című - mellesleg fantasztikus! - blogjához ma készítettem el a fejlécet. Szóval, ha valaki szeretne, nyugodtan írjatok, nem harapok! Kellemes olvasást, szép hétvégét és jó jegyekben gazdag jövő hetet kívánok minden drága olvasómnak!

Love, Diana

Impossible

Édes álmomból ébresztőórám erős, hangos csörömpölése zavar fel. Ez a digitális technika. Bezzeg, mikor a régi kis vekkerem volt, szinte mindig fél órával később csörgött. Hogy hiányzik az a vekker!

Álmosan tápászkodok fel, közben ásítások hada hagyja el a számat. Jólesően nyújtózkodok és vetek egy pillantást az órára, csak hogy tudjam, valóban jókor keltem-e fel. A digitális óra piros betűkkel jelezte, hét óra van. Teljesen pontos.

Szinte félálomban baktatok körbe a lakásba. Megeszem a szokásos reggelimet, azaz a müzli és tej kombinációt. Nem értem, miért mondják rá, hogy egészségtelen. Szerintem én kevesebb egészségtelen ételt eszek, mint a tánctársaim háromnegyede. Előretekintve a mai napra, nem lesz túl nehéz. Pár órát próbálunk, aztán mindenki mehet a dolgára. Kedvemet csak a kinti időjárás tudta elrontani. Miért kell esnie folyton Londonban? Miért nem maradtam Manchesterben? Igen, már emlékszem.

Sokan azt hiszik, rosszkedvű és távolságtartó vagyok. Pedig nem. Sosem sajnáltattam magam, mert nem kellet az emberek felesleges figyelme. Utálok a középpontban lenni, de ha kérdeznek és meghallgatnak szívesen mesélek. Az emberek többsége azt gondolja, kitaláltam mindezt, és biztosra veszem, Chris is letagadná, de akik ismernek, tudják, mennyire igazat mondtam. A lakásomban továbbra is ott van pár kép, törött kerettel. Hónapok óta ki akartam őket dobni, mert a látványuk is fájt, de nem volt erőm. Valami visszahúz ezekhez a képekhez. Mindegyik egy csodás emléket ábrázol.

Reggeli után felöltözök, majd felfogva, hogy el fogok késni, azonnal az ajtó és a kabátom felé veszem az irányt. Az előszobában lévő szekrényen ott figyel egy kép, kettőnkről. Kezembe veszem, vizsgálom pár másodpercig, majd magamra kapom a kabátomat és ki is megyek a lakásból.

Két utcát sétálok, de az esernyőm és a hátam teljesen vizes lesz. Ahogy beérek az épületbe, Janet, a recepciós kedves arcával találom magam szembe. Visszamosolygok, piros esernyőmet beteszem az ajtó mellett lévő esernyőtartóba, majd a lift felé veszem az irányt. A percek lassan telnek, és ahogy egyre többször nézek az órámra, egyre idegesebb is leszek. Teljesen el vagyok már most kenődve, köszönhetően az időjárásnak.

Szinte futok a táncterembe. Át sem öltözök, időm sem lenne rá. A többiek, egytől-egyig felsorakoztak. Néhányan együtt érző és szomorú pillantásokkal nyugtázták a tegnapi lelkizésemet, néhányan pedig valaminek – gondolom a zord időjárásnak – köszönhetően elég lehangolt hangulatban vannak. Néha úgy érzem, elég problémájuk van nélkülem is, annak ellenére, hogy figyelmesen hallgatnak minden egyes alkalommal. Nekem pedig a sajnálatuk kell legutoljára. Ez az, amit nem szeretnék.

Enyhén megrázom a kezem és a lábaim, ezzel is bemelegítek. A pulcsim kétszer akkora, így kénytelen vagyok feltűrni az ujját. Gyorsan becsusszanok – szó szerint – a többiek elé és már táncolunk is. A tegnapi Little Things koreográfia után ma a Rock Me-t táncoltuk. Ezt még nem sikerült megmutatni sem a fiúknak, sem a menedzsernek, de minél hamarabb szeretnék, ha ők is látnák. Kapok pár perc kimenekvést ebből a világból. Ismét én voltam és a tánc. Csak mi ketten.

Kezdetben bizonytalanul és esetlenül intézem mozdulataimat, majd ahogy egyre többször elpróbáljuk a dalt, egyre biztosabb leszek.

Sokszoros próba és a mozdulatok lelassítása után fáradtan huppanok le a tükör elé. Fejemet nekihajtom, lábaimat felhúzom, arcomat kezeimbe temetem. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, ha most nem ülhetek le sírni, akkor meghalok. Több hónapja játszom ezt. Mindennap sírok. Nem tudom nem rá gondolni, és ami szörnyűbb, még mindig szeretem. Erősen gondolkozom minden órában azon, érdemes lenne-e visszamenni hozzá. Őszintén szólva magam sem hittem, hogy miután anya és apa is kedvelte, emellett mindenki egy kedves, édes srácnak ismerte, ekkorát csalódhatok. Tényleg, minden szempontból összeilletünk: az én kevésbé vicces személyiségemet kiegészítette az ő humora, az én visszahúzódó természetem párja volt az ő nyíltsága. Ám már-már birtokolni akart és miatta majdnem fel kellett adnom a mostani állásom is. Fáj..

Percekig zokogok. Végül nagy levegőt veszek, és mintha semmi sem történt volna lágyan felpofozom saját magam és elindulok a többiek felé. Kivételesen nem a Kiss You a téma, amit érdekesnek tartok, hisz mostanában csak erről tudott beszélni mindenki. Darcy középen áll, kezében egy újsággal. A lányok izgatottan hajolnak fölé még Angel is, aki haját piszkálva cikázik szemeivel a sorok közök. Mögéjük osonok, majd én is beállok a körbe. A cikk, minden sejtésemet igazolva a One Direction egyik fiújáról szólt, méghozzá Zayn-ről. Nem tagadom, azalatt a pár alkalom alatt, mikor a fiúk idejöttek, egész jól megismerkedtünk, sőt, Louis lett a legjobb barátnőm. Igen, barátnőm. Nem hiszem, hogy ők ezekre már emlékeznek, ilyen sztárélet és felhajtás mellett. Szóval, Zayn. Nekem mindig is hűvösnek tűnt, ezért is volt szimpatikus. Mindig kiállt mellettem, egyedül a bandából - mert csak Ő tudta, mi történik körülöttem. Valamilyen szinten hasonlít is rám, néha rajta is azt látom, hagyná ezt az egészet a fenébe. Nincs egyedül.

A cikk. Biztosra veszem, hogy a menedzser még ma délután tesz valamit, mert elég lényegre törő olvasmány lett, ami nem épp jó színben tünteti fel a banda rosszfiúját. Bár, én nem tartom túl nagy botránynak ezt.

Zayn Malik, a nőcsábász!

   A One Direction szívtiprójáról sokan gondolnák, hogy a lányok kedvence, de azt már kevesen, hogy az elmúlt hónapban csak 14 lánnyal látták együtt. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy Zayn mindegyikkel komolyabb kapcsolatba is bonyolódott, de az kétségkívüli, hogy nem vet jó fényt sem rá, sem a bandára. A rajongók el sem tudják dönteni, mikor és kivel van együtt a félig pakisztáni származású énekes, és ne felejtsük ki a Directionerek féltékenységi rohamait sem. Nem ez az első helyzet, hogy a brit fiúk egyike a hölgyek kedvence lesz, legutóbb a göndör Harry Styles-t hálózták be a csajok.

Nem értettem a sajtót. És nem is szerettem. Gyakran olvastam újságot, de inkább a The Sun-t böngésztem, sőt, még a közlekedési híreket is szívesebben olvastam (annak ellenére, hogy nincs autóm), mint a bulvárt. Előre sejtem, mekkora parádé lesz ebből is, és gyorsan kitalálnak majd valamit, amivel ezt cáfolják.

- Akkor is édes marad. – szólalnak meg szinte együtt a lányok. Igen, igen, édesek, tudom, ezt hallom minden nap.

- Szerintem ne vegyétek ezt komolyan. –szólalok meg egyedül a társaságban. Kínosan érzem magam, ismét minden szem rám szegeződik. – Ez a bulvársajtó. Csupa hazugság, pletyka. Butaság ilyeneket olvasni.
- Jade, mond, te hol élsz? – szólalnak meg ismét. A hat lányból egynek rendszeres elfoglaltsága engem piszkálni, mikor olyan napja van. Tudom, hogy mennyire rendesek, de néha fáj, hogy én vagyok a célpontjuk, mert szerintem nem adtam rá okot.– Tudjuk, hogy voltak ügyeid és kaptál pofonokat, de milyen ember az, aki nem olvas pletykákat? – csend állt be a teremben. Ashley, a csapat egyetlen szőkéje felhúzza szemöldökét, majd mikor rájön, mit is mondott, lehajtja fejét és elmorog egy sajnálomot.

 Rettenetesen szíven üt, amit mond, és ismét könnyek lepik el a szememet.
- Ez csúnya volt. – áll mellém Angel, akit a többiek követnek. Letörlöm a szemem, s vele együtt a szemfestékem egy részét is. Arról említést se teszek, mennyire elúszott a bizalmam benne. Hogy mondhat ilyet?

Persze, igen, szólásszabadság van, de akkor sem kéne más lelkébe tiporni, ráadásul olyan dologgal, amiről tudja, igen érzékenyen érint.

A következő percek kínosan telnek, a társaság nagy része engem figyel, Angel nyugtatgat.

- Pillanat, kimegyek a mosdóba. – mutogatok elkenődött szempillaspirálomra. Valójában sírni akarok, ismét.

Végigvágtatok a folyosón. Az sem motivált jobban, mikor érkeztem, hogy elkések. Most szinte szaladok a női mosdó felé. Minden fülkébe benézek, szerencsére senki sem tartózkodik a helyiségben. Nekidőlök a hatalmas pultnak, amiben a csapok foglalnak helyet. Sírni kezdek.

Szipogok, saját magamat ütöm, még jobb nem lesz. Miután megkönnyebbülök, kiveszek egy kéztörlőt a tartójából és letörlöm elkenődött sminkemet. A fele ugyan rajtam maradt, de szebb kinézetet varázsoltam magamnak egy kis víz segítségével. Gondolkozni kezdek. Mit csináltam rosszul?

Kiskoromban mindig arról álmodtam, hogy eljön majd a szőke herceg és elvisz. Boldogan élünk, még meg nem halunk, lesz egy tucat gyerekünk és én leszek a hercegnője. Nos, a szőke herceget megkaptam, de váratlan kiadásban. Nem hiszem, hogy lesz valaha gyerekem és hercegnő sem leszek már. Viszont kisgyerek nagyon szeretnék most lenni, gondtalan, szép életet élni. Az ember még olyankor hisz. Hiszi, hogy minden tökéletes lesz az élete során. Aztán kénytelen rájönni, ennek a fele sem igaz.

Az ajtónak dőlve csusszanok le és gondolkozom. Sírni nincs erőm, szinte mindent kisírtam magamból. Úgy döntök, hagyom az egész gondolkozósdit, jó úgy sem sülhet ki belőle. Nekem nem szabad mélyen elgondolkodnom, mert akkor biztos, hogy beszabadulok a lányok közé és megint elbőgöm magam.

Végleg feltápászkodom, utolsó pillantást vetek a tükörben: borzalmasan nézek ki. Szempillaspirálom és szemceruzám maradéka az arcomon ékeskedik, a szemeim pirosak és dagadtak, az orromon pedig egyértelműen látszik, sírtam.

Halkan csukom be a mosdó ajtaját. Ismét végigmegyek azon a jól ismert folyosón. Elhaladva a banda menedzserének ajtaja előtt, kiabálásra leszek figyelmes.

- Ez botrány! Hogy fogjuk ebből kimosni azt a szerencsétlen gyereket? Sürgősen kerítenünk kell valakit! – közelebb állok, hogy tisztán halljam a bent folyó beszélgetést. Nyitódik az ajtó. Elfutni nincs időm, így megszeppenve állok egy helyben, pontosan a menedzserrel farkasszemet nézve.

Na Jade, ebből hogy mosod ki magad?